Cikkek ezzel a tag-el: ’gálaest’


A nő szívét ki ismeri? – operett, musical és táncdal gálaest

2023. március 27-én, hétfőn, 20.00 órától a budapesti operett és musical kiválóságai lépnek fel a temesvári Diákház nagyszínpadán.

A gálaműsor szereplői:

Kautzky Armand, Jászai Mari díjas érdemes művész, énekes, több tucat magyar film szereplője és híres hollywoodi filmszereplők magyar szinkronhangja valamint számos magyar rádió hangja gazdag karrierje során.

Peller Károly, Kálmán Imre emlékplakettel és Honthy-díjjal is kitüntetett operetténekest úgy hisszük nem kell bemutatni a temesvári közönségnek, hiszen osztatlan sikert aratott városunkban a tavaly decemberi adventi gálaesten is.

Feke Pál, nemzetközileg elismert, Junior Príma díjas énekes, Magyarország talán legismertebb musicalszínésze, aki több mint 70 világhírű musical és rockopera főszerepét játszotta már el, többek között az István a király, Aida, Elisabeth, Passió, Jézus Krisztus Szupersztár főszerepeit, hogy csak a fontosabbak közül párat említsünk.

A közel 2 órás előadás helyszíne a temesvári Diákház. Jegyek elővételben a Magyar Házban, a TEMISZ irodában vásárolhatók.

Érdeklődni, jegyet foglalni: a 0770-163978 (Szijjártó Tibor) és 0727-005656 (Ilonczai Zsolt) telefonszámokon lehet.