Cikkek ezzel a tag-el: ’TEMISZ szilveszter’


TEMISZ-szilveszteri bál – 2016. december 31.

Magyar óévbúcsúztatók az egykori Vigadóban és az Ifjúsági Házban

Egyetlen éjszakára, eredeti rendeltetésének megfelelően, újból bálteremmé változott a temesvári magyar színház nagyterme, ahol a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezettel közösen szervezett szilveszteri mulatságot a Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Az egykori Vigadó báltermében mintegy kétszáz temesvári magyar búcsúztatta együtt az óévet, amely sikereket, de fájó kudarcokat is hozott a magyar közösségnek.

A régi magyar bálok hangulatát idéző, színvonalas szilveszteri mulatság közönségének a pécskai Kvint zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A szilveszteri bál közönségét Balázs Attila színházigazgató és Ilonczai Zsolt, a TEMISZ elnöke köszöntötték. A helyi hagyományok szerint a bálozók éjfélkor az újévre koccintottak, majd éjjel egy órakor a Himnusszal és Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor előadásában a Szózattalbúcsúztatták az óévet. A szervezők meglepetéssel is szolgáltak: a bálozók videofelvételről meghallgathatták a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című dalt a Shake Kvartett előadásában, majd a mindössze 13 esztendős Vass Sarolta, a temesvári Ion Vidu Zenelíceum tanulója érett fuvolajátékával ajándékozta meg a jelenlevőket. Hajnalban került sor a hagyományos tombolahúzásra, ahol hasznos háztartási cikkeket és színházi belépőket sorsoltak ki a szerencsés bálozók között.

Több száz temesvári és környékbeli magyar búcsúztatta együtt az óévet az Ifjúsági Házban, a népszerű 4+2 Asszinkron zenekar hagyományos szilveszteri bálján. A hangulatosan feldíszített teremben, kiváló hangulatban, hajnalig mulattak a bálozók, idén sem maradt el a pezsgődurrogtatás, a konfettieső és a hagyományos tombolahúzás, ahol értékes nyeremények találtak gazdára.

Együtt köszöntötték az új évet a helyi magyar közösségek tagjai Győrődön, Lugoson és Zsombolyán, ahol a Szinkron zenekar, az Angelis 96 zenekar és a Pink zenekar szórakoztatta a szilveszterezőket.

A cikk forrása: Nyugati Jelen

80926

 

80927