Cikkek ezzel a tag-el: ’Tánctábor’


Stratégia-tervező hétvége a TEMISZ-ben

Augusztus 4-én teljes napos foglalkozás helyszíne volt a temesvári Magyar Ház  Civil terme. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet – TEMISZ aktív szervezőcsapata munkatalálkozó keretében beszélte meg az egyesület őszi programjait és az ezek megvalósításához szükséges hatékony működési keretet.

A találkozó lehetőséget nyújtott az idei első félévben megvalósult fontosabb rendezvények kiértékelésére (Magyar Művészeti Ifjúsági Találkozó, Játékestek, Activity-körök, Filmkubok, Kosárlabda-körök, Anna-bál, Társasági tánctanfolyam stb.) és a nyár végén és ősszel sorra kerülő hagyományos és/vagy új rendezvények és a hozzájuk kapcsolódó feladatkörök megbeszélésére.

Elkészült a Szervezet következő féléves tevékenységének időbeni ütemezési keretterve és újabb feladatkörökkel bővült a programszervezést és napi tevékenységet elősegítő Belső Működési Szabályzat. A résztvevők egybehangzó álláspontja volt, hogy az egyesületnek a következő időszakban továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetnie mind a heti rendszerességgel működő kör- és klubtevékenység típusú ifjúsági rendezvényekre, mind a nagyobb horderejű, minden korosztályt megcélzó nagyrendezvényekre (fesztivál, előadások neves meghívottakkal, Szilveszteri-bál stb.).

A TEMISZ soron következő nagyobb rendezvénye a 8 napos Társasági Tánctábor, amelyre 2013. augusztus 24.–szeptember 1. között kerül sor.

a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet Sajtószolgálata

A cikk forrása: Nyugati Jelen, 2013. augusztus 7.

X. Társasági tánctábor

2013. augusztus 24 – szeptember 1. között 10. alkalommal kerül sor Társasági tánctáborra a TEMISZ szervezésében. A 8 napos tábor lehetőséget nyújt a társasági és  modern táncok gyakorlására, új táncok megtanulására, ismerkedésre és barátkozásra magyar fiatalokkal valamint egy aktív, jó hangulatú vakáció eltöltésére a Ruszka-havas lábánál, rusztikus környezetben.

Kik jelentkezhetnek:

– líceumi diákok, egyetemi hallgatók és/vagy tanulmányaikat már bevégzett fiatalok
– a jelentkezés történhet párban vagy egyénileg is
– minimális, alapszintű tánctudás szükséges (2-3 hónapos tánctanfolyam tapasztalat, bármilyen tánciskolában)

A tábor programja tartalmaz:

– napi 4 – 5 óra táncoktatást sandard és latin táncokból
– sporttevékenyégeket (tollaslabda, csapatjátékok, stb.)
– kirándulásokat- csapat- és közösségépítő tevékenységeket
– tematikus filmvetítéseket, vetélkedőket, szabadidős programokat

Egyéb, hasznos tudnivalók:

– a táborban figurákat tanulunk és mélyítünk el standard táncok esetén: angol keringő, bécsi keringő, tangó és slow fox-ból, míg latin táncok esetén: samba, rumba, cha-cha-cha és jive-ból
– minden éveben, egy ismert tánccal kiemelten foglakozunk (több figurát, lépéstechnikát tanulunk belőle), ez a kiemelt tánc az idén a cha-cha-cha
– megismerkedünk egy új, romániai tánctanfolyamokon ritkán tanított disco-tánccal, melynek a nevét csak a táborban hozzuk nyilvánosságra

Érdeklődni, jelentkezni lehet a következő elérhetőségeken:

– TEMISZ:  tel: 0742-201028, e-mail: office@temisz.ro, temisz@yahoo.com
– Ilonczai Zsolt: tel: 0727-005656,  e-mail: ziloncza@yahoo.com